II. fejezet A Vidámpark tragédiája

-         Miután megreggeliztek, Mayu felhívta az édesapját, hogy illemből elmennek a Meiji Szentélybe is imádkozni, (egyébként ők voltak az egyetlen család a környéken akik keresztény vallást gyakoroltak) aztán majd elmennek a családi temetőbe is, utána pedig a vidámparkba. Shun természetesen beleegyezett, mióta felesége nem él, akkora szeretetet és gondoskodást próbál adni a lányainak amekkorát csak bír. A lányok sok időt töltöttek mind a Szentélyben, mind a temetőben. Imádkoztak, énekeltek, gyertyát gyújtottak, és virágszirmokat szórtak édesanyjuk sírjára. Mind a két lány keservesen sírt…Nehéz szívvel mentek haza de még nehezebb volt vidáman elmenni szórakozni, azonban Mayu mindig megtartotta az ígéretét. Az elején kedvtelenül fogta meg húga kezét és még kedvtelenebbül sétált be a hatalmas tömeg közé. Miyu ide-oda kapkodta a tekintetét, szemei nem bírtak betelni a látvánnyal. –

- Mayu! Oda, oda! Arra üljünk fel! –mutogatott a leghatalmasabb óriáskerékre a kislány-

- Nem lehet Miyu, ahhoz még túl kicsi vagy…-mondta szomorú mosollyal Mayu és megsimogatta a húga fejét-

- Elegem van ebből! A szellemvasútra is azt mondtad kicsi vagyok! Utálatos vagy!!! –hisztizett a kislány és egy vártalan mozdulattal kitépte a kezét nővére kezéből és elszaladt a szellemvasút irányába. Mayut teljesen elöntötte a hideg veríték, szíve vad ritmusba kezdett. Gyorsan Miyu után szaladt, de a kislány hamar eltűnt a tömegben-

- Miyuuuuu!!! Miyu! Gyere vissza! Felülhetsz….felülhetsz a szellemvasútra csak gyere…gyere vissza!- mondta egyre halkabban, a mondat végére elcsuklott a hangja, sírva fakadt. Nem akarta elveszteni édesanyja után a húgát is…Most minden felelősség az övé volt, szorongató érzés bénította el a testét, kétségbeesetten fordult jobbra-balra, de aztán tovább futott a szellemvasút irányába-

- Miyuuu! –kiáltozta hangosan, de választ nem kapott, csak emberek jöttek-mentek el mellette szótlanul, csodálkozó nézéssel, de egyik sem segített a lánynak. Úgy érezte, hogy nem bírja tovább...És ahogyan futott, kisírt szemekkel, egyszer csak Benkeit pillantotta meg 4 másik fiúval. El akarta őket kerülni, de Benkei utána kiáltott-

- Mayu! Hát te hova futsz?- Mayu megtorpant és könnyes szemekkel nézett vissza a fiúra. Benkei intett barátainak, hogy nemsokára visszajön, de most dolga van-

-Szia! Hát te meg miért sírsz? –kérdezte csodálkozva, a fiú-

- Mert…mert…a húgom, Miyu eltűnt! Az én…hibám! Ha felültem volna vele…- nem tudta tovább mondani, a könnyek megállás nélkül csurogtak le az arcán. Benkei közelebb lépett hozzá. Átölelte volna, de nem merte. Ehelyett csak együttérzően tekintett rá és kedvesen felajánlotta:-

- Én segítek megkeresni a húgodat, oké?

-Rend...ben. Azt hiszem a szellemvasúthoz futott… - szipogta a lány kétségbeesetten, de hirtelen melegség fogta el a testét, egy puha kezet érzett a vállán. Ai állt mellette mosolyogva. A lány döbbenten nézte az angyalt, hiszen Ai nem szokott társaságban megmutatkozni. Persze mások számára még így is láthatalan maradt.-

- Minden rendben van…?- kérdezte Benkei a lány pillantását kutatva. Mayu ebből rájött, hogy a fiú tényleg nem láthatja az angyalt-

-Ööö…i…igeen! –„ Ai! Te meg mit keresel ITT ?!” –kérdezte gondolatban barátnőjét, Ai pedig nyugodtan válaszolt rá:-

„Segítek megkeresni Miyut! A szellemvasútnál van, a jövendőbelidnél. Ő egy lovag és a neve Kaito.”

„HOGY MI ?! –"kérdezte" felháborodottan Mayu ; Közben Benkei beszélt hozzá, de mivel a lány nem figyelt rá, a fiú kézen ragadta és elcibálta a szellemvasúthoz. Mayu alig ocsúdott fel az ámulatból, Ai arra már eltűnt.
Az idő pedig mintha lelassult volna. A két fiatalnak nehezére esett szedni a levegőt, és úgy gyalogoltak, mintha a lábaikat ólomlánc húzta volna. A szellemvasút egy sötét, elhagyott helyen volt, úgy tűnt, mintha már rég kiléptek volna a vidámpark területéről…-

-Hát, itt volnánk! Nagyon...szokatlan ez a hely! Mintha már nem is...-Benkei nem tudta befejezni a mondatot, mert egy éles sikítást lehetett hallani.-